• .
  • .
  • .
  • .
  • .
  • .
  • .
  • .

10 mai 2018

Kalotaszegi honismereti túra

* by botond

Rövid szervezkedés után 25-en indultunk útnak április 7.-én reggel Szatmárról. Célunk, hogy megismerjük kicsit Kalotaszeg eldugott kis falvaiban rejtőző kincseket.

Mivel “honismereti és gyerekes” túraként találtuk ki, úgy gondoltuk  a gyalog megteendő távok ne legyenek túlságosan hosszúak, inkább barangoljuk be a környéket, legyen mozgalmas, érdekes.

A meghírdetett túraterv csak irányadó volt, hiszen menet közben döntöttük el, hogy mi is lesz az, amit meglátogatunk.

Első állomásunk Sebesvár (Bologa) volt. Régen Hunyadvárnak és Kalotaszeg várának is nevezték. A dicső múltnak, sajnos, mára már nyoma is alig maradt. Némi falmaradvány és bedőlt bástyák árválkodnak a dombtetőn, holott régen, 1598-ban országgyűlést tartottak a falai között, majd 1660-ban a törökkel vívott  szászfenesi csata után ide menekítették a halálos sebet kapott II. Rákóczi György erdélyi fejedelmet. Szomorú hogyan válik az érdektelenség miatt semmivé az, ami hajdan, oly fontos helyszíne volt történelmünknek, ahol hajdan nemesek, fejedelmek, királyok fordultak meg, mára csupán elhagyatott kőhalmok, tátongó sebhelyek egy-egy domb tetején.

Székelyjón felkerestük a mamutfenyőt. Különleges hangulata volt a helynek, illő az ugyan még csak serdülő korban lévő, de már így is magasztos fához.

Egy óra körül értünk a Havasrekettyére. Pompás látvány volt az olvadástól megduzzadt vízesés, a sziklákról messze porzó víz, olyan mintha minden gondunktól meg tudna tisztítani.

Visszatérve autóinkhoz Magyarvalkó felé vettük az irányt. Meglátogattuk a 13. században alapított templomot, ami kiállva a történelmi dúlásokat és a természeti csapásokat ma is hírdeti Isten mindenhatóságát. A helyi tiszteletes úr, Pap Ákos, szeretettel fogadott minket, és bemutatta a templom történetét, a csodálatos festett kazettás mennyezet motívumait. Búcsúzás előtt még megkerestük az emblematikussá vált kis  “tatárfej” –et ábrázoló domborművet, ami a templomot körbevevő falba van beépítve.
Utunk Kalotaszentkirályra vitt tovább, ahol először a Vincze-Kecskés tájházat látogattuk meg, majd a templomot. Ez a templom szintén az Árpád-korból származik, az idők folyamán tűzvész pusztította, de az összetartó közösségnek köszönhetően még mindig áll. Látogatásunk előtt éppen keresztelőt tartottak.

Hosszúra nyúlt napunk végén Sztánán már várt minket az ízletes vacsora. Itt szeretném megköszönni Papp Hunor tiszteletes úrnak és a közösség tagjainak  a szíves vendéglátást, és azt, hogy mindenben rendelkezésünkre álltak. A közösségi ház, ahol megszálltunk tágas és tiszta volt, a környezet rendezett, az ételek finomak.

Túránk második napja ragyogó napfénnyel köszöntött. Első megállónk a váralmási vár volt. Rövid sétával felkapaszkodtunk a falu fölé emelkedő dombra, melyen  már messziről látható volt a régi belső vár 20 méteres tornyának torzója.

Az egeresi templomban Nagy Alpár Csaba tiszteletes úr mesélt a templom és az itt élők viszontagságos életéről,  történelméről. A 15. századi templonban van Bocskai István bátyjának, Gábornak a síremléke.

Jegenyén megnéztük a természetvédelmi területté nyílvánított felszíni gipszképződményeket. Érdekes látvány volt a néhol 30 méter magasan felénk tornyosuló fal. Sajnos nem csak pozitív élményeink vannak, hiszen ezt is, mint annyi más elhagyott, kevésbé szem előtt lévő helyet sokan hulladéklerakatnak használják, és mivel könnyű a bejutás, és nem őrzött a terület gátlástalanul ide hordják a szemetet.

Útban Sztána felé megálltunk Farnason.  Református temploma az 1500-as években épült.  Különálló haranglába van, melyben  harangja Mátyás-korabeli, 1475-ből való. Talán ez volt a legmegrendítőbb hely. A harangozó bácsi elmesélte, hogy az istentiszteletekre sajnos már csak négy-öt ember jön, ők is mind idősek.

Visszatérve Sztánára ebédeltünk, majd rövid pihenő után elzarándokoltunk a Varjúvárhoz, Kós Károly egykori házához. Innen a Csiga-dombra másztunk fel, ahol megkövesedett kagylókat találtunk. Visszaérve a faluba megnéztük a templomot és tiszteletünket tettük Kós Károly szobra előtt.

Kirándulásunk utolsó, harmadik, napján Kolozsvár felé vettük utunkat. Első megállónk a nagymúltú gyalui RákóczI-Bánffy várkastélynál volt. Kellemetlen meglepetésként ért minket, hogy bár a falra ki volt téve, hogy az épület műemlék, mégsem nézhettük meg, még kívülről sem, mert egy magát meg nem nevező személy, aki éppen ott, a kastélykertben legeltette a juhait elzavart minket.

Kicsit csalódottan indultunk tovább Bonchidára, ahol viszont sokkal kellemesebb meglepetés várt. A felújítás alatt lévő kastély bizonyos részei már látogathatóak, tradicionális és kortárs kiállítások is megtekinthetőek.

Közös megeggyezés alapján túránkat az almásgalgói Sárkányok kertjében zártuk le. Sokan közülünk még nem jártak itt, így kicsit módosítottunk az eredeti terven és meglátogattuk ezt az egyedülálló természeti képződményt. Közel másfél óra alatt be is jártuk a képzelőerőt beindító, ég felé törő homokő oszlopok labirintusát. Innen Szatmár felé indultunk, azzal az érzéssel, hogy maximálisan kihasználtuk az elmúlt három napot.

Köszönöm túratársaimnak a fegyelmet és kitartást, a vendéglátóinknak a szeretteteljes fogadtatást.

Zilahi-Kató Klára, EKE Szatmárnémeti

Pár kép a túráról:

 

Linux, Apache, Php, Mysql, WordPress,Turist info Romania, NoLimits Technologies