• .
  • .
  • .
  • .
  • .
  • .
  • .
  • .

19 jún 2019

Máramarosi havasok: Mihálylek – Várkő (2019.06.14-16)

* by botond

Egy kirándulás élménybeszámolója következik, melyben 14 fiatal úgy dönt, hogy június 14-16.ai hétvégét a Máramarosi havasokban tölti.
Pénteken fél 5-kor találkoztunk a Peny parkolóban: Meli, Béci, Márk, Adi, Gergő, Tudor, Boti és Csele kutya. Mindket 1 órával később követett Jutka, Timi, Lehel és Csabi.
Kiskocsikkal indultunk el Borsa irányába,  Leordinánál tértünk le, majd rövid repedeai (kocsmai) megálló után, már majdnem sötétben, a Havasmező (Poienile de sub Munte) felső végén álló erdészház udvarán állítottuk fel sátrainkat.
Másnap megérkezett Ildikó, Nándi és Lóri is, így teljes lett a csapat.
Felszedtük sátrainkat, megreggeliztünk és az autókat letettük a faluban lévő üzlet előtt.
Ragyogó napsütés kísérte az indulásunkat, az égbolt teljesen felhőtlen, és ez a tökéletes időjárás, nagy szerencsékre, másnap estig végigkísért, talán egy kicsit a kelleténél melegebb is volt.
Utunk kedetén áthaladtunk a Szokoló (Socolău) patak felett, elhagyva a falu utolsó házait az út egyre inkább ösvénnyé szűkül, és meredekké válik. Az ösvény először jellegzetes kaszálóházak között, illetve azok udvarain keresztül szerpentinezve emelkedik, majd egy beszűkülő völgykatlan peremén jobbra fordul, beérve egy ritkás erdőrészbe, innen egészen a Mihailec főgerincéig, folyamatosan emelkedve, végig északi irányba tart. Az erdőben patakok és tiszta vizű források biztosítják az ivóvíz-utánpótlást. Kiérve egy nagyobb tisztásra hosszabb pihenőt tartottunk. Továbbmenve az erdő nemsokára véget ért, kiértünk egy füves területre, itt egy esztena mellett találtuk magunk, ahol igencsak össze kellett zárjon a társaság, hogy a nagyobb juhászkutyák végülis meghátráljanak.


Folytattuk utunkat a meredek emelkedőn, majd egy ponton, ahol a Mihailec oldalsó gerince felmagasodott előttünk, a jelzett út a szintvonalon vezetett a gerinc jobb oldalán, egészen a főgerinc aljáig, majd hosszú kapaszkodó következett a magas kiszáradt fűben, hogy kiérhessünk a Mihailec főgerincére. Nemsokára azon a ponton ahol a mellékgerinc merőlegesen a főgerinchez csatlakozik, elértünk egy nyerget (kb. 1550-1600 méter magasan), ahonnan először pillantottuk meg a Várkő, illetve a Mihailec csúcsokat, és csodálatos kilátás nyílt minden irányban.
A gerinc nyugati végén értük el az 1918 méter magas Mihailec csúcsot. Itt néhány régi világháborús lövészárok maradványai láthatók. A kilátás minden oldalra lenyűgöző. Az alacsony páratartalmú levegőben messze el lehetett látni: keleten-délketen a Radnai havasok, délen a Ţibleş, nyugati irányban a Kakastaréj, a Rozsály, északnyugatra előttünk alig néhány kilométerre a Pop Iván ukrán oldala, még közelebb tőle egy kissé jobbra a Várkő, ezután sorban északra valamivel távolabb a Kárpátok ukrajnai része, közöttük a Hoverla és a Feketehegy, a fontosabbak közül. E csodálatos táj csak a minden hegyoldalaban feltűnő erdőirtások sebhelyei miatt válik lehangolóvá.
Ugyancsak megpillantottuk a Mihailec és a Várkő közötti nyeregben a mai utunk végcélját a Vinderel (magyarosítva: Vércse) tavat. Ekkor már 17,30 óra körül járt.
A tóhoz leérve első dolgaink közzé a vízvétel tartozott, hisz ekkora már  minden vízünk elfogyott. Sátortáborunk környékén hál’Isten volt elég forrás.
Még nap lemente előtt fát is kellett gyüjtenünk, hisz az nem lehet, hogy a sok felcipelt szalonát nyersen fogyasszuk el, tehát a fiúk egy része szétszéledt fát gyüjteni, mint kiderült, ez nem is volt kis feladat, hisz ezen a fensikon fa nincs sehol, végül a tó keleti oldalán 100-150 m-t is lekelett ereszkedjünk a völgybe, hogy száraz fát találjunk, de a végén a tüzhely mellett maradt az utánunk érkező kirándulóknak is.
Egyetlen turista akivel találkoztunk ezen a nap az egy 65 éves német turista volt, aki egyedül járja most épp a Máramarosi havasokat. Saját elmondása szerint, nagyon megfogták őt a Romániai hegyek és évente pár hetet itt tölt, azokat bejárva.
Reggel a csapat egy része nekiindultunk a Várkő oldalának, majd rövidesen a meredek oldalon kikapaszkodtunk az 1956 méter magas csúcsra, amely egyben a román oldalon a máramarosi havasok legmagasabb pontja is.
Innen visszaereszkedtünk a tó mellet álló sátrainkhoz, útközben megálltunk még hóembert építeni egy megmaradt hófoltban. Sátrainkhoz érve megreggeliztünk és miután összecsomagoltuk a dolgainkat visszaindultunk az erdészházhoz.
A visszaút már gyorsabban ment hisz csomagjaink is könnyebbek voltak, illetve mi is jobban szedtük a lábaink. Az autókhoz érve első dolgunk közzé a hideg patakban lévő lábáztatás tartozott (sörrel a kézben).
Ildikótol és Nánditól búcsút vettünk, hisz ők előre kellett menjenek, mivel Baktalórándházáról jöttek, tehát és határ és 70km-el pluszba kell utazzanak. A többiek megálltunk a Máramarossziget-i Floarea de Colt nevü étteremben megvacsorázni, azt mondtam, hogy fogok róluk írni egy beszámolót, amit mai napig nem tettem meg, mert csak nagyon lehúznám az értékelésük, na de leírom ide más kirándulóknak örök tanulságul: ide ne menj!
Az Szatmári EKE ezen túrája is végig jó hangulatban telt, a csapat jó volt, a táj csodás igaz ezekért a látványokért megkellett izadnunk, de mindent összevetve megérte. Minden túránk legalább ilyen legyen!

Rövid ismertetések:

Autók – Vinderel tó: 11 km
szintkülönbség autók – Mihailec csúcs: 1400 méter
menetidő erdészház – Vinderel tó: 7 óra (zsákokkal)

Linux, Apache, Php, Mysql, WordPress,Turist info Romania, NoLimits Technologies