Múlt és jelen

A „zöld könyvek” – így emlegetjük az Erdélyi Kárpát-Egyesület történetét összefoglaló könyveket. Az első az EKE 105 éves évfordulójára jelent meg Kolozsvárott 1996-ban. Ajtay Ferenc, Imecs László, Behabetz Magda, Dukrét Géza szerkesztette, felkutatva a régmúltat és az akkori jelent. A második, amely 2011-ben jelent meg az EKE 120 éves évfordulójára Balázs Katalin és Deák László szerkesztésében, közel ötven közreműködővel az egyes EKE-tagszervezetek, osztályok történetét tárja elénk.

Zöld könyvek. Ha már szokás a könyveket színek szerint elnevezni. A fehér könyv olyan kiadvány, amely egy szervezet hivatalosnak tekinthető véleményét fogalmazza meg valamely témáról. A vörös könyv azoknak a fajoknak a felsorolása és ismertetése, amelyeket a kipusztulás veszélye fenyeget, vagy már sajnos ki is pusztultak bizonyos területről, akár egész Földünkről.

Nos, az EKE zöld könyvei egyszerre vörös könyvek, fehér könyvek és zöld könyvek is, amelyek nemcsak a nemzeti zászlónk színeire rímelnek, hanem Farrelly filmjének alcímére is: útmutatók az élethez.

Fehér könyvek, mert egy egyesület, egy szövetség hivatalos álláspontját tárják az olvasó elé, vörös könyvek, hisz Damoklész kardjaként mindig ott lebeg a megszűnés veszélye. Ezt nemcsak az 1949-es államosítás és a romániai kommunizmus bizonyította, amikor 42 évig nem működhetett az Erdélyi Kárpát-Egyesület, hanem ma is fenyeget a kiöregedés, az utánpótlás hiánya, az elsorvadás. És zöld könyvek, mert útmutatók az élethez: a természetjárás, a túrázás, a honismeret, a környezetvédelem életmód. Aki EKE-s, az nem csak akkor EKE-s, amikor a hegyen van. Aki EKE-s, az mindig EKE-s, az élet minden pillanatában. Természetszeretete, életvitele példaképp a többieknek, felkészült, nyitott, új megismerésekre, kalandokra kész.

130 évnyi lassú csiszolás, formálás eredménye ez a jellem, ez az egyesületi élet, ez a közösség, ez az összetartozás.

Hogy miért nehéz megírni az EKE történetét vagy miért tanakodunk sokszor napokig egy-egy kérdés fölött? Ennek több oka is van.

Először is, az EKE egy mozgalom, amelynek kialakulásához számos előzményt is ismerni kell. Nem egyszerűen létrejött és kész, hanem egy felismerés, egy fejlődés eredménye, egy válasz az akkori kor kihívásaira.

Európa-szerte elindulnak a turistamozgalmak. Magyarországon az egyleti közjog 1873-ban kezdett kialakulni, s amint a törvényes rendelet megszületett, zászlót bontott a Magyarországi Kárpát Egyesület is. Erdélyben a szász természetjárók mozgolódni kezdtek német, svájci és osztrák mintára. A partiumi magyar turistaszervezetek is megalakulnak, a boldog békeidőkben mindenki építkezik, s az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) javaslatára 1891-ben létrejött az EKE is. Komoly előkészületek előzték meg az EKE megalakulását. Az EMKE vezetősége pákéi Sándor Józsefet egyhónapos tanulmányútra küldte a Magas-Tátrába. Nem volt menedékház, üdülőtelep, turistaösvény, pihenőhely vagy kilátótorony, amelyet ne látogatott volna meg, végigtanulmányozta az egyesületi szabályzatokat, kitanulta a szervezeti élet minden csínját-bínját. Hazatérve felépítette az egyesületet. Osztályokat hozott létre, igyekezett lefedni a teljes Erdélyt.

Minden mozgalomnak az élén akkoriban az értelmiség, az arisztokrácia állt. Ők tették a természetjárást szervezett sporttá. Az EKE első elnöke gróf Bethlen Bálint lett, egy lelkes, buzgó, keménykezű vezér, szívélyes és megnyerő modorú, széles látó- és még szélesebb ismerőskörrel rendelkező személy. Sokan mondják ma is, hogy az EKE az erdélyi arisztokrácia játékszere volt. A nagy kirándulások és a menedékházak építése mellett bálokat, mulatságokat, falusi ünnepségeket szerveztek, na de így ünnepeltek akkor, ez volt a közösségi élet. Nem volt televízió, rádió, a közösségek egészségesen működtek, nem ritka, hogy egy-egy túrára elment az egész falu, 300-an, 400-an vonultak fel a hegyre, ha kellett, szekerekkel vitték az ételt, italt.

Az elnök révén a menedékházak építéséhez segélyeket adott a kormány, s az EKE kiadványait minden állami intézmény megrendelte, mert bizony, már az első perctől kezdve kiadványokban is gondolkoztak, mint ahogy felkarolták a fürdők és a borvizek ügyét is.

Ötéves fennállását a millennium évében ünnepelte, ekkor szervezte meg az első néprajzi bálját, s a kolozsvári régi Nemzeti Színház összes terme zsúfolásig megtelt az erdélyi társadalom színe-javával.

34 osztály, 6000 tag, 18 menedékház fémjelezte a fiatal EKE-t, s a taglétszám egyre nőtt. Így nem csoda, hogy minden erdélyi híresség, kutató, egyetemi tanár, felfedező, néprajztudós, író, költő, újságíró, lelkész stb. valamilyen úton-módon kötődött az EKE-hez: Radnóti Dezső, dr. Herrmann Antal, dr. Hankó Vilmos, Téglás Gábor, dr. Purjesz Zsigmond, Merza Gyula, Csató János, Szádeczky-Kardoss Lajos, Gyárfás Győző, Czárán Gyula, Nyárády Erazmus Gyula, Miháltz János, Réthy Dezső, dr. Ruzitska Béla, dr. Urmánczy Nándor, Hangay Oktáv, dr. Czirbusz Géza dr. Szádeczky-Kardoss Gyula, dr. Roska Márton, dr. Balogh Ernő, dr. Cholnoky Jenő, Orosz Endre, Reményik Sándor, Áprily Lajos, dr. gr. Logothetti Oreszt, dr. Páter Béla, dr. Tavaszy Sándor, dr. Balogh Ernő, Vámszer Géza, Xántus János, dr. Tulogdy János és még hosszú a sor.

Idegen nyelvű kiadványok, külföldi bizottság, idegenforgalmi osztály népszerűsítette Erdélyt és az egyesületet.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az Erdélyi Kárpát-Egyesület zászlójáról maga Erzsébet királyné köszöntötte a lelkes turistákat, az egyesület védnöke pedig József főherceg volt. És az sem csoda, hogy 1902-ben, közvetlenül a Ferenc József Tudományegyetem főépülete és a Mátyás szobor leleplezése után Kolozsváron felavatták a Kárpát Múzeumot Mátyás király szülőházában. A színvonalas, modern múzeum egyúttal az EKE székháza is volt.

Pezsgő egyesületi élet. Ezt mondhatnánk, ha három szóval kellene kifejezni az EKE működését. Ha egy szóval, akkor: szakmaiság. Ezt bizonyítja, hogy a Kárpát Múzeum fennállásának 25 éves évfordulóján a külföldi testvérintézmények Berlinből, Münchenből, Grenobleből, Késmárkról, Oslóból és Budapestről baráti üdvözletekkel és jókívánságaikkal keresték fel az egyesületet. És ezt bizonyítja a sok rendkívül magas szintű kiadvány, könyv, album, amelyeket az évek során az EKE küldött nyomdaprés alá.

És igen, az alapszabályában megjelent a természetvédelem is: „a turistaegyesületnek természetvédőnek kell lennie”. Foglalkozott kihalófélben lévő növényekkel, állatokkal, ajánlásokat fogalmazott meg a természeti értékek megvédése céljából. Mindezek mellett jelzéseket festettek, néprajzi bálokat szerveztek, járták a természetet.

Nagyon szerteágazó tevékenységet folytattak az EKE-tagok, így hiába foglalkozott az egyesület múltjával annyi neves történész, a teljes múltat rekonstruálni lehetetlen vállalkozás, hisz az államosítás után például a Kárpát Múzeum teljes anyaga más kolozsvári múzeumokhoz került: „nem kutatható, mert még nincs leltárba véve” – utasítottak el pár évvel ezelőtt. Iratok, jegyzőkönyvek hiányában pedig csak újságcikkekből, szájhagyományból tudunk ezt-azt összerakni.

1991-ben újraalakult az EKE. Ugyanolyan illusztris személyiségek álltak az élére, ugyanazzal a lendülettel, tenni vágyással, akarattal indult ismét útjára a szervezkedés. Az egyesület ekkor ünnepelte 100 éves évfordulóját. Az újjáalakulás helyszíne is szimbolikus, ha már az időpont egyértelmű volt: 1991. május 10–12. – Gyergyószárhegy, Lázár-kastély, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nevelőháza. Ott, ahol még jó pár erdélyi egyesület alakult újra a kommunizmus bukását követően, közöttük a cserkészmozgalom is. Több mint 300-an ünnepelték meg az újjászületést.

És az Erdélyi Kárpát-Egyesület a régihez hasonló elvek mentén ismét elkezdte áldásos tevékenységét, mert „nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek”.

Kiadványok, nemzetközi és erdélyi kapcsolatok, vándortáborok, építkezések, tagszervezetek, osztályok és szakosztályok, múzeum, túrák, rendezvények, vetélkedők, versenyek, teljesítménytúrák, túravezető képzések, bálok és munka, rengeteg munka.

Természetesen az ünnepségek, ünnepélyek sem maradtak el, az EKE születésnapját is mindig megünnepeltük.

Itt volt a 120 éves évforduló Sztánán, ahol EKE-pezsgő fogadta a résztvevőket a zöld könyv mellett. Azután itt lett Várfalva, az EKE Vár, ahol kétévente emlékeztünk az egyesület létrehozására, hogy a rákövetkező évben mindenki otthon, a tagszervezetével ünnepeljen.

Az EKE Vár felavatására, a kulcsátadási ünnepségre a 2013-as májusi EKE-napi ünnepségen került sor.

2015-ben az EKE születésnapján húzhattuk fel Várfalván az EKE Vár zászlótartójára az egri vár ajándékát: azt az országzászlót, amely két évig lobogott az egri vár ormán.

A 125 éves évfordulón indítottuk útjára az EKE-bakancs sorozatot, s az ünnepségen EKE-borral koccintottunk.

2018-ban, az EKE születésnapján tettük le az új közösségi ház alapkövét Várfalván.

És most elérkeztünk a 130 éves évfordulóhoz, amelyet egyelőre csak így, virtuálisan tudtunk megszervezni, na de ha eltűnik majd a vírus…

17 osztály, 1500 tag, 5 ingatlan fémjelzi most az EKE-t. És ugyanannyi munka.

„Az Élet szent okokból élni akar” – mondjuk Adyval, s dolgozunk tovább, mert az EKE élni akar, az EKE-re szükség van, az EKE pont úgy része, sőt, etalonja az erdélyi magyar társadalomnak, mint mi magunk, a tagok, a természetjárók, a turisták, az értékcsodálók, a környezetvédők, az értékmentők, mert az EKE életmód, s mi eggyé váltunk az EKE-vel, a szellemiségével, az eszméivel.

Isten éltessen, 130 éves EKE, „jó kedvvel, bőséggel”!

Dr. Kovács Lehel István