Gyopárka

A Gyopárka az EKE folyóiratának, az Erdélyi Gyopárnak a „kistestvére”.
ÉVENTE EGYSZER jelenik meg, mindig a nyári EKE Vándortáborra, augusztus elejére. 2023-ban immár a 7. lapszámot készülünk kiadni. A folyóirat 24 oldalas, teljesen színes, A4-es méretű.
A tartalom évről évre változik, de a lap felépítése nagyjából ugyanazt az elvet követi, többek között megjelenik benne Szöszke, aki hol most indul első túrájára, hol a barlangokkal vagy az erdő állataival ismerkedik, esetleg éppen a tábori ételkészítés rejtelmeibe tanul bele.
A gyerekek a kiadványt forgatva olvashatnak az adott év növényeiről és állatairól Magyarországon és Romániában, betekintést nyerhetnek a gombák világába, keresztrejtvényt fejthetnek, természetjáró vetélkedővel ismerkedhetnek meg, de természettel és túrázással kapcsolatos vicceket is olvashatnak.
A kiadvány hiánypótló, természetközeli jellegét tekintve. Közelebb hozza a gyerekekhez a túrázást, a természetben eltöltött idő fontosságát.
Támogatók:
Communitas Alapítvány és az RMDSZ
Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Megyei Tanácsa
Kolozs Megye Tanácsa